Asztalos-Sly thomas:

             A KÖLTŐ HALÁLA

Kertek virágainak tündöklő szépe,

haldokló lelkem egyetlen reménye.

Te egyetlen csodaszép viola,

mert csak veled létezik igaz romantika.

 

Hát érted sóhajt most fáradt lelkem,

talán nem feledsz el engem.

Szerelmed az én éltető kenyerem,

hát kérlek etess meg engem.

 

Csókod nélkül a kertem virága búsul,

sír most az égbolt, sír a hajnal.

mert szerető kedvesem már nem hall.

 

A fényt a sötétség váltja fel,

talán sosem ébred már többet fel.

Az éjben magányos tücsök muzsikál,

a szerelmes dala ám nem talál.

 

Sötétségben,magányban minden elpusztul,

s a szívben a fény újra nem gyúl.

Hallom a természet is sír,

az éjszakában áll egy magányos sír.

 

De vajon ki fekszik lent a mélyben,

szeretet nélküli éhségben?

Kinek szíve elszorult búja alatt,

most lent fekszik a föld alatt.

 

Sírkővén,füzet és egy magányos toll,

ami csak a szerelemről szolt.

Ám a toll többet nem mozdul,

a költő szemére fekete föld hull.

Asztalos-Sly Thomas:2015.05.21.  este.21.30

 

Oldal: KÖLTŐ HALÁLA
Mesés versek a kárpátokból - © 2008 - 2024 - mesesversekakarpatokbol.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat