Mesés versek a kárpátokból

Asztalos-Sly Thomas versei 2015 - 2016

ASZTALOS-SLY THOMAS:

A HUNOK HÓDÍTÁSA KINÁBAN

 

Történetem messze Kínában kezdődik,

Liun Yuan a hun vezér,kínai tabságban sínylődik.

A rebbilis hun sarjat rosszul őrzik,

így háromszáznégyben meg is szökik.

 

Hazamenvén felveszi a Főkirályi címet,

igyen hozott a Déli hunokra büszkeséget.

Megalapitotta a Han-dinasztiát,

magához hívta a hunok összes fiát.

 

Fia Liu Cung folytatta apja harcos politikáját,

vissza követelve a Szkíták hagyatékát.

Legnagyobb hőstette,

Kínai ős városának,Lojangnak bevétele.

 

Háromszáztizenegyben elfogják a kínai Császárt,

hozva reá szörnyű halált.

Déli hunok óriási győzelmet arattak,

kínára sötét korszakot hoztak.

 

Támadás sorozatuk tovább folytaták,

tizenhatban megölik kína következő úralkodoját.

Beveszik a másik ősi várost,

Changant,ma Xian ként ál most.

 

A nomád harcosoktól igen csak rettegtek,

magas falakat emeltek.

Közép-kína a bukás mocsarába merült,

az egész hun uralom alá került.

 

A másik hun nemzetség,Sárga-folyó mentén alakult ki,

hol Helian Bobo magát főkirálynak kialtotta ki.

Megépítette a hunok ma is álló fővárosát,

a helyiek még ma is Fehérvárnak hívják!Kacsintás

 

Valós történet! Kínai ősi források és Obrusanszki Borbála hun-és történelem kutató könyve alapján.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 111
Tegnapi: 22
Heti: 151
Havi: 170
Össz.: 219 430

Látogatottság növelés
Oldal: A HUNOK HÓDÍTÁSA KÍNÁBAN
Mesés versek a kárpátokból - © 2008 - 2024 - mesesversekakarpatokbol.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »