ASZTALOS-SLY THOMAS:

MERÉSZ SZERELME

Dőgkeselyű gubbasz egy korhadt fán,

éles tekintetével oly magorván.

Merész ül egy magányos szíklán,

ereje testét teljesen elhagyván.

 

Testén csúf hegek,

régi harcokból lett sebhelyek.

Csak ül magányosan,némán,

kezében hű kardját fogván.

Nincs vize, se élelme,

csak a szíve mélyén élő szerelme.

 

Üveges tekintete a messzi sziklákra téved,

régi elveszett emlékekbe süllyed.

Arcizma néha össze-összerándul,

ám a fájdalomtól így sem szabadul.

Dudolgatni kezd egy régi dallamot,

szép kedveséről álmod.

 

Gondolatában megjelenik a szép leány,

csodás szeme,akár a márvány.

Odahajol,csókod ad néki,

A Merész reszketve a folytatást kéri.

A látomás csakhamar szertefoszlik,

a hős most összeomlik.

 

Hirtelen lova csörtet melléje,

üljön hát a nyergébe.

ő csak mosolyog,s szeme még könnyesen,

menjünk hát,vár az ismeretlen.

Valaki valahol most is őt várja,

a messzeségből talán épp látja.

 

 

Oldal: MERÉSZ SZERELME
Mesés versek a kárpátokból - © 2008 - 2024 - mesesversekakarpatokbol.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat