ASZTALOS-SLY THOMAS

 

ŐSZI SZÉL MESÉJE II-III.

 

Már csak könnyes némaságban hallgat a szél,

néha-néha, de már csak szomorúan mesél.

Halk suttogását, már alig értem,

de kérlek, szólj még nékem.

 

Elhalt falevelek a földre hullnak,

s már többet nem mozdulnak.

Talán a túlvilágról, de nékem beszélnek,

barátok, tesvérek, meghalt szerelmek.

 

Régen elveszett gyermekkori barátok,

fogason elhagyott öreg farmerkabátok.

Anyám a drága, a múltban veszve,

suttog a szél, hallkan elveszve.

 

Fájdalom hangja suttog az őszi szélben,

a vissza-visszatérő bús emlékekben.

Beszél hozzám, a könnyes csúf halálról,

fényárban úszó csodás másvilágról.

 

Nékem suttog, ezernyi kesergésről,

a szív, dallamos zenéjéről.

De a halál után, jő a születés,

milyen furcsa ez a film vetítés.

 

Hol jönnek majd emberek s barátok,

szép szerelmek, gyönyörű leányok.

A szél tovább mesél nékem,

én pedig leírom, mert ez lett a végzetem.

 

Már napról-napra gyengülök,

s néha úgy érzem, teljesen beleőrülök.

Talán elvesztettem a kivezető utat,

mely a boldogsághoz kivezető utat mutat. 

 

Köszönöm hogy olvastál !! 2015.12.17.

Oldal: ÚJRA ÍRT és Szerkesztet:ŐSZI SZÉL MESÉJE II-III.
Mesés versek a kárpátokból - © 2008 - 2024 - mesesversekakarpatokbol.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat